Az igazi Isten-tisztelet
2019. április 23. írta: syeszter

Az igazi Isten-tisztelet

prayer-888757_640.jpgÍgy, húsvét után, még inkább belém hasított a kérdés, hogy mi, keresztények, akik részt veszünk az istentiszteleteken, valódi istentiszteleten veszünk –e részt? Valóban az Isten iránt érzett imádatunk visz bennünket oda, vagy csak a megszokás, a hagyomány, az elvárás.

Kisgyerekes anyaként nagyon ritkán van lehetőségem részt venni az istentiszteleteken. Így felbecsülhetetlen kinccsé vált az az idő, amikor mégis megoldhatóvá válik számomra, hogy én is részt vegyek az alkalmon, mert van, aki addig a 3 éves örökmozgómra vigyázzon! Így ez a néha-néha megadatott egy óra olyanná vált számomra, mint a sivatag vándorának az oázis! Hiszen nem tudhatom, mikor érek el a következő oázisig, ami számomra ma az istentiszteleten való részvétel. Így igyekszem mindent magamba szívni Isten jelenlétéből abban az egy órában! Amíg minden vasárnap természetes volt az életemben, addig fel sem fogtam, valójában mennyire kiváltságos helyzet, hogy mehetek hétről hétre, akár többször is olyan alkalomra, ahol Isten jelenlétében lehetek közösségben Isten népével!

Hiába perelek folyton az énekeink miatt, hogy mi mért nem haladunk a korral, most a több száz éves énekek is Istent dicsőítették a szívemből, miközben érzetem Isten valóságos jelenlétét, és körülölelő szeretetét! Számomra ez az alkalom igazi Isten-tisztelet volt! Megélhettem a spiritualitását az Istentiszteletnek.

De, ha körülnézek, a világban sajnos azt látom, hogy az emberek a spiritualitás megélését nem a kereszténységben keresik. Magukat kereszténynek valló emberek is belebonyolódnak az ezotéria útvesztőjébe, és olyan észrevétlenül süllyednek el ebben a mocsárban, hogy egy idő után magunk sem értik, miért omlik össze minden körülöttünk, hogyan fordulhatott az életünk ennyire rossz irányba, mert ennek a szellemi hatalomnak már csak a következményeit látják magunk körül, és közben fogalmunk sincs arról, hogy ők engedték be ezt mind az életünkébe.

Tudom! Nem trendi ma kereszténynek lenni! Sokkal trendibb, ami ezotéria. Olyan szinten begyűrűzött már az ezotria az élet minden területére, hogy ember legyen a talpán, aki ezeket azonnal felismeri, és egyúttal ellen tud állni mindezeknek a hatásoknak.

Hogy hol keressük keresztényként a spiritualitást az istentiszteleteinken:

Dicsérd Istent!

Tudjuk-e ma úgy énekelni az énekeinket, hogy azzal Istent dicsérjük? És ma már látom, hogy mindegy, hogy a mai modern dicsőítő dalok, vagy történelmi egyházaink több száz éves énekeiről beszélünk. Nyissuk meg a szívünket Istenünk, és Atyánk felé! Dicsőítsük és magasztaljuk őt! Tanuljuk meg az ének sorait Istennek énekelni teljes szívből! Ne csak énekeljünk…

Az istentisztelet legyen az a hely, ahol találkozol Jézussal

Az istentiszteleteinken találkozunk-e a megfeszített Krisztussal?  Tudjuk-e, hogy a vasárnapi istentisztelet nem csak húsvétkor, hanem az év minden vasárnapján arról a diadalról szól, hogy JÉZUS MEGHALT A KEREZSTEN ÉRTEM, ÉS ÉRTED! De nem csak meghalt, hanem FELTÁMADT! Érted-e ennek a csodáját! Hiszed-e Krisztus feltámadását? Ujjongva örülsz-e annak a csodának, hogy Jézus érted vállalta mindezt?! Gondolj arra, mit mondott Jézus Péternek nem sokkal azelőtt, mielőtt elfogták: „Ahova én megyek, ti oda nem követhettek engem” – mert Jézus a halálba ment értünk, de nem csak a halálba, hanem alá szállt a poklokra értünk, helyettünk, hogy nekünk már ne kelljen megjárnunk a poklot! Érted ezt? Átjárja szívedet az öröm és a hála mindazért, amit Jézus érted vállalt?! Szólítsd meg Jézust! Adj ezért hálát neki! Köszönd meg Jézusnak!

Töltekezzél be a Szent Lélekkel

Az istentiszteleten megérint a Lélek? Betölti szívedet újra és újra az a szent erő, a Pártfogó, akit az Atya küldött, hogy életünk legyen? Hogy segítsen bennünket! Hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól! Hogy tudjuk mi a helyes és a helytelen. Hogy valóban fény lehessünk a sötétségben! Kérd a Szent Lelket, hogy töltsön be teljesen minden nap, hogy a lélek gyümölcseit teremje az életed!

Miután kilépsz a templomajtón az istentiszteltről, a lelkészt kritizálod, vagy Isten szeretetét viszed magaddal a szívedben a világnak?

Spiritualitásra vágysz? Olvasd a Bibliádat minden nap, hogy tudd mi a helyes, az igaz, hogyan élj, hogy legyen változás az életedben! Kezd ezzel: mától, ne a horoszkópot olvasod útmutatásra várva, hanem a Bibliát!

A bejegyzés trackback címe:

https://noksikerrehangolva.blog.hu/api/trackback/id/tr10014782840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása